Az Ezredéves kiállítás
- Készült: 2013. január 06. vasárnap, 08:52
„Száztornyú város áll odakünn a város erdejében. A mesebeli tündérek varázsolták oda bűvös vesszővel s mintha egy éjszakán át keletkezett volna az egész, olyan meglepő álomnak tetszik mindenkinek” – írta a korabeli kiállítási útmutató. A millennium közeledtével a nemzeti felbuzdulás az ünnepet világra szóló eseménnyé akarta tenni. Ennek kapcsán vita bontakozott ki, hogy világkiállítás, vagy „csak” országos kiállítás keretében mutassák meg a dicső múltat és jelent. A világkiállítástól azt remélték, hogy Magyarországot egy időre Európa központjává teszi. A kormány érve ezzel szemben az volt, hogy ez az évforduló nemzeti ünnep, ezért az ünneplésnek is nemzetinek kell lennie: a leendő kiállításon csak olyan tárgyak legyenek kiállítva, melyek a magyar korona területén termettek vagy készültek. A törvényhozás ez utóbbi álláspont mellett tette le voksát. 1892 decemberében megalakult az Ezredéves Kiállítás Országos Bizottsága. „A nemzeti kiállítás beszámoló lesz első sorban a magyar hazának és másodsorban a külföldnek arról, a mit elértünk, a mit tudunk, a mink van, amink lesz. Repertoriuma a múltnak, tükre a jelennek s mutatója a jövőnek. És mert sem magunkat, sem másokat ámítani nem akarjuk, tökéletesnek kell lenni a kiállításnak a legkisebb részletig, nem takargatva azt, a mi nincs és nem szépítve azt, a mi van.” (Gelléri Mór: Az ezredéves kiállítás, 1896.). A főváros a kiállítás céljaira átengedte a Városligetnek a Stefánia út jobb és bal oldalán fekvő részét. Ennek fejében azonban feltételül szabta az Állatkert ingyenes látogathatóságát, és azt, hogy a kiállítás után az épületeket le kell bontani, illetve hogy vissza kell állítani a park rendjét. A Városliget átengedése nem találkozott a közvélemény osztatlan támogatásával, mert sokan attól tartottak, hogy a pavilonok felállítása miatt sok fát ki fognak vágni. Ebben nem is tévedtek nagyot, mert a kiállításnak végül 800 fa esett áldozatául.
A kiállítás építészeti tervére 1893-ban írtak ki pályázatot, melyre 34 pályamű érkezett. Az elbírálás során salamoni döntés született: a négy legjobbnak ítélt pályatervet (Korb Flóris és Giergl Kálmán, Shickedanz Albert, Gerster Károly és Mirkovszky Géza valamint Neuchloss Károly) egyesítve valósították meg. Előírás volt, hogy az épületeknek ideiglenesnek kellett lenniük, így azokhoz bármilyen anyagot fel lehetett használni, egyetlen szigorú követelmény volt csak, a tűzbiztonság. A pályázati kiírás szerint az első főbejáratot az Andrássy út tengelyének folytatásában, a Nádor szigettel szemben kellett elhelyezni, „mert a főváros legszebb és legnépesebb útjának tengelyébe helyezett főbejárat könnyűvé teszi a kiállítás megközelítését s rendkívül emelné annak külső hatását”.
Elrendelték a tó kitisztítását, kibetonozását, a Rákos patak vizének bevezetését, a Nádor-szigetet a szárazföldtől elválasztó csatorna feltöltését, a kiállítást átszelő és az Iparcsarnoknál elágazó körút kiépítését. Ezen az úton (a mai Városliget körút) a kiállítás ideje alatt keskeny nyomtávú villamosvasút üzemelt. Ez egyben kiállítási tárgy is volt, és mint a létesítő cégek (Ganz és Társa és a Roessemann és Kühnemann Gépgyár) produktuma bizonyította a villamos vontatás szélesebb körű felhasználásának lehetőségét.
A kiállítás főkapuja a mai Hősök terén
A területet végül a következőképpen osztották fel. Az első főbejáraton belépve az állandó híd bal oldalán, a tó körül a hadügyi csoport, a nagy körút bal oldalán a néprajzi és háziipari csoport volt. Ezután következett Bosznia Hercegovina kiállítása, majd a mezőgazdasági csoport, az Iparcsarnok az ipari csoporttal, végül a gépipari, bányászati és közlekedésügyi csoport. A kiállítási területnek a Stefánia (ma Olof Palme sétány) úthoz közel eső határa mentén az első főbejárat felé haladva a közművelődési és egészségügyi csoportot, a horvátok épületeit, az adminisztráció épületeit és végül a hajózási csoport épülettömbjét helyezték el. Ez a gyűrű fogta körül a Széchenyi szigetet, ahol a történelmi főcsoport (Vajdahunyadvára) épületei kaptak helyet. Hogy a szigetet is be lehessen kapcsolni a kiállításba, fel kellett építeni a tavon átívelő hidat (Zielinszky-híd). A jövőt mintakórház, Budapest városfejlesztési makettje, léghajó, és villanyvilágítás reprezentálta. A kiállításra érkezők az Ős-Budavár nevű szórakozó negyedben múlathatták az időt.
A történelmi főcsoport reneszánsz szárnya
A kivágott fák helyett jelentős újraültetést és telepítést is végeztek, az egyes pavilonok környékét virágokkal, bokrokkal díszítették. A kiállítás nemzeti jellegét tovább erősítette, hogy a csemetéket csak magyarországi faiskolákból szállították. Megújították az Iparcsarnok előtti korzót, a régi zenepavilont és szökőkutat eltávolították és új színes Világító Szökőkutat (fontaine lumineuse) építettek. A kiállítást ünnepélyes keretek között Ferenc József nyitotta meg 1896. május 2-án. Ekkor készült az első magyar filmhíradó. Minden adva volt egy látványos és egyedülálló kiállítás megrendezéséhez. 230 építmény, megannyi látványosság (Feszty-körkép, Lengyel körkép, Pokol körkép, okuloszkóp, léggömbrepülés, stb) és politikai béke: a parlamenti pártok ünnepélyesen kinyilvánították, hogy a kiállítás idejére félreteszik a politikai vitákat.
A közbiztonságot rendőrök, katonák százai biztosították. A királyi család tagjai többször is meglátogatták a kiállítást. A végelszámolásnál megállapították, hogy közel 5 millióan tekintették meg a kiállítást, bevételei és kiadásai egyensúlyban voltak, ami mai szemmel nem kis eredménynek tekinthető. A kiállításon ezer év történelmi-kulturális anyaga keveredett a korszak imponáló eredményeivel. A magyar termékek, szellemi javak, ipari és gazdasági eredmények, a magyarországi néprajzi-kulturális sokszínűség páratlan seregszemléjeként nemcsak az ország önbecsülésének tett jót, de növelte az ország külföldi elismertségét is. Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter e szavakkal zárta be a kiállítást: „ … egy olyan bájos kedves képtől, egy olyan tündérkerttől kell búcsút vennünk, mely fél éven át nem csak a főváros, de az egész ország büszkeségének forrása volt…”
