A XIX. század első fele
- Készült: 2013. január 06. vasárnap, 08:50
Az 1800-as évek elején egyre másra jelentek meg a Városligetben mutatványosok és egyéb csepűrágók. Ekkorra már a környező kerületekből szabadidejükben egyre többen egyre gyakrabban és egyre szívesebben jártak ki a Liget fái közé sétálni, pihenni. Ugyanakkor a város fejlődésével együtt járó építkezések (pl. a mai Vörösmarty téren a német színház) arra kényszerítették a mutatványosokat, hogy kijjebb húzódjanak a város széle felé. A mutatványosok olyan területet kerestek, ahol sok ember megfordul, és van hely felverni a mutatványos- sátrat. Ezt találták meg a Városligetben.
Az első pesti ejtőernyősugrás is itt, a városligetben zajlott le az 1800-as évek elején. Hőse a francia André Jacques Garnerin volt. Garnerin a francia forradalomban a Konvent politikai biztosaként az akkoriban létrehozott légi egység beosztottja volt., ám egy alkalommal léghajóját lelőtték, ő pedig fogságba esett. Mint fogoly került Magyarországra, a budai várbörtönben raboskodott. Itt jutott eszébe először, hogy ejtőernyőt szerkesszen, amelynek segítségével levetheti magát a várfal tetejéről. Nem sokkal szabadulása után, 1797. október hó 22-én hajtotta végre első ejtőernyős ugrását. Később lányával közös fantasztikus mutatványával több európai országában elkápráztatta az embereket. E turné során kerültek Pestre.
1810-ben egy pesti polgár, Grossinger Leopold szerződést kötött Pest városával, melynek értelmében 2 évre bormérési jogot kapott a Városerdőben, aminek ellenértékeként 400 forintot fizetett be a Szépítő Bizottmány pénztárába. Tekintettel arra, hogy a Városerdő fő rendeltetése az volt, hogy a nagyközönség szórakoztatását szolgálja, és hogy e szórakoztatás minél kellemesebb legyen, Grossinger saját költségén nagyjából a mai Állatkert helyén körhinta felállítását és működtetését is vállalta. Tulajdonképpen ő volt az első állandó városligeti mutatványos.
Alig egy évvel Grossinger megjelenése után, 1811. június 3-án, a Magyarországon a Városerdőben került sor az első olyan léggömb felszállásra, amely már embert is szállított. Tulajdonosa egy bécsi orvos, dr. Männer Ádám volt. "A léggömb textilből készült, és hidrogénnel volt megtöltve. Selyemháló burkolata volt, amelyről a lefutó 40 erős zsineg tartotta a hosszúkás kosarat. Ebben különféle műszerek és kellékek mellett a léghajós helyezkedett el. A légi járműre a tulajdonosa sasokat és különféle figurákat, feliratokat festett. A léggömb feltöltésének és felbocsátásának időpontját három-három ágyúlövés jelezte. A léggömb szabadon a szél áramlatának Gyöngyösig repült és ott utasával simán földet ért." [Hazai és Külföldi Tudósítások]
Néhány év múlva város belső területéről érkezett a Ligetbe a tiroli Aloys Schmidt, aki 1815 áprilisában kért engedélyt arra, hogy a Városligetben mutatványai számára házikót építhessen. Grossinger és Schmidt mellett egyre másra vertek tanyát mutatványosok a Városligetben. Központjuk az István út (ma Ajtósi Dürer sor) és Aréna út (ma Dózsa György út) által közbezárt sarkon volt. Azért itt, mert ez a hely közel volt a Henrik Nebbien tervei szerint elkészült rundóhoz, ami ekkoriban a Városliget legrendezettebb része volt. 1830 körül itt már céllövölde és csúszda is működött, itt láthatták az emberek Antóniót a kardnyelőt és itt állt ki bárki ellen birkózni Horánszky, az erőművész. 1834-ben láthatta először a város közönsége Ernst Mensen norvég gyorsfutót, aki azzal kápráztatta el az embereket, hogy a Városliget elején lévő tisztást („rét-kört”) háromszor futotta körbe gólyalábakon. Korabeli sajtóhírek szerint „ a számtalan nép, melly tetszése szerint fizetett, amennyit akart, s a futás útját körülfogta, harsogó éljennel köszönté meg pálya végén ezen futóvendéget.” Aztán megjelennek Scalabrini József kötéltáncosai, majd 1837-ben a Szépítő Bizottmány engedélyezte Tauber Fülöp részére, hogy tánchelyiséget építsen és itt nyílt meg 1838-ban az első állandó, azaz nem ideiglenes jelleggel épített mutatványos bódé (Wexlehner Sebestyéné).
1832-ben megindul pest első omnibuszjárata. Megvalósítója Kratochwill János vendéglős volt, akinek az 1830-as évek elején két kávéháza volt: az egyik a pesti kereskedőtestület székházában (mai Széchenyi tér), a másik a városligeti Páva- szigeten. 1832 tavaszán kérte a városi tanácsot, hogy két kávéháza között reggel 6 és este 18 óra között félóránként rendszeresen közlekedő társaskocsit indíthasson. Kratochwill kocsijait pesti céhes mesterek készítették, végig fedettek voltak, oldalt az ülések felett azonban nyitottak. Eső ellen lehajtható ponyvával védekeztek, a kocsi oldala egyúttal az ülések támlája volt. A kocsikban 8-14 ember fért el. Padozatuk burkolt, oldaluk lakkozva volt és a feszített rugózatú kocsikat két ló húzta. Megállói nem voltak, bárhol megállhatott, ahol az utasok le – vagy fel akartak szállni.
Pest első gyógyfürdője is itt, a Városliget mellett és ebben az időben épül fel. A mai Podmaniczky utca és Munkácsy utca találkozásánál lévő telket 1800-ban Rumbach Sebestyén orvos vásárolta meg, mert úgy gondolta, hogy ezen az akkor még a homokos területen szőlőt fog termeszteni. Kútásás közben azonban vastartalmú forrásra bukkant, ezért aztán hamar megváltoztatta eredeti tervét, és elhatározta, hogy gyógyfürdőt építtet szállodával és vendéglővel egybekötve. Így is történt és 1806-ban megnyitotta gyógyfürdőjét (Vasfürdő), amelyet főleg betegek látogattak gyógyulás és üdülés céljából.
Rumbach példáját 1840-ben egy pécsi származású homeopatikus orvos, Ivanovics András követte, aki a tó egyik szigetén felépítette Pesti Vízgyógy- és Edző intézetét. A 24 szobából álló, télen is működő intézetben „az izzadás különös, csupán erre szánt szobákban és nyoszolyákban fog történni és az üres idő zongorával és hírlapokkal ellátott különös ebédlőben lesz lerövidíthető” – írta az Orvosi Hetilap. Az intézetet mindkét nembeliek látogathatták, ám nők „csak az asztalnál lesznek együtt férfiakkal”. Vitathatatlan szakértelme, rátermettsége ellenére Ivanovics városligeti intézete csupán pár évig működött, megszűnésének dátuma nagyjából 1843-ra tehető.
Csónakázók a tavon
A Városligeti tó - hála Battyhányi József hercegprímás mérnökének, Witsch Rudolfnak- ekkorra már mocsárból igazi tó lett, és olyan népszerű volt, hogy már halászversenyt is szerveztek. Az első és talán a legnevezetesebb városligeti halászversenyt József nádor rendeztette 1839-ben. Sok ezren tolongtak a tó körül, ahonnan kora délután Schwartz halászmester és emberei egy hatalmas vizát fogtak ki, majd felpántlikázva körbevitték Pesten, végül kimérték. Korabeli pletykák szerint a méretes halat Schwartz a rendezők megbízásából még előző nap fogta – a Dunában. Az éj leple alatt átcsempészték a Városligeti tóba, hogy aztán a verseny napján, nagy „küzdelmek közepette” látványosan kifogja. Nemcsak halásztak a tavon, hanem már ekkor lehetett nyáron csónakázni, télen a befagyott vizen korcsolyázni.
Ám a Városliget nem csak a felhőtlen szórakozás, a pihenés és kikapcsolódás színtere volt.
1838 elején a Duna felső szakaszáról lefolyó olvadó jégtáblák a Főváros alatt feltorlódtak, a leáramló hatalmas víztömeg pedig átbukott a jégfalon és március 13-án éjjel elöntötte a várost. A veszélyt nem csak a víz, hanem a hatalmas jégtáblák jelentették, amelyek több ezer házat borotváltak le. Pesten ekkor éppen országos vásár volt, a vidéki vásározók a városban rekedtek. A jeges áradat elől több ezer ember menekült a Városligetbe, ahol a dombos, magasabban fekvő területeken kerestek menedéket és ott éhezve, dideregve több napig várták, míg az ár levonult.
Alig több, mint 10 év múlva, 1849 áprilisában, nem sokkal azután, hogy az itt állomásozó osztrák csapatok kivonultak a Városligetből, a Görgey Artúr tábornok által vezetett magyar haderő megkezdte Buda felszabadítását. A várat védő osztrákok Heintzi vezérőrnagy vezetésével keményen ellenálltak. Az ellenállás részeként Heintzi május 5-én éjjel elkezdte lőni Pestet. A város egy része lángokban állt, ezért az ágyútűz alá vett területek lakosai biztonságos helyre, a Városligetbe menekültek. Pest szakadatlan ágyúzása miatt számuk folyamatosan nőtt, és miután a magyar csapatoknak még napok múlva sem sikerült Budát felszabadítani, lassan kiépült a városligeti menekültváros: a fák között sátrakat vertek, beköltöztek az ott lévő bódékba, otthonról bútorokat, ágyneműt hoztak. Utcák, terek kezdtek kialakulni. A város folyamatos bombázása miatt a Városliget egyik kertes házába költöztette Merei-Schoepf Ágost a Pesti Kisded Kórházat is. A vár elfoglalását követően a civil tábor május 20-a után feloszlott, s az emberek lassan visszaköltöztek otthonaikba.
