Az 1800-as évek második fele
- Készült: 2013. január 06. vasárnap, 08:51
A szabadságharc bukása után fásultság, letargia vett erőt az országon. Nagy népünnepélyek szervezésére egy ideig senki nem vállalkozott. A Városligettel ekkor már nem igazán törődött senki, a Szépítő Bizottmány megszűnésével a Liget "kezelői joga" visszakerült a városi tanácshoz. Lassan-lassan azonban mindenki tudomásul vette, hogy az élet megy tovább. Az elkövetkező ötven év talán a Városliget fejlődésének legdinamikusabb, leglátványosabb korszaka. A futóhomokos, éppen erdősödő, mocsaras területből igazi népparkká alakul, ahol majd egyaránt megtalálja a magának való szórakozást a mágnás és a cipészlegény.
A Hermina kápolna építése
József nádor lánya, Hermina Amália Mária fiatalon bekövetkezett halálát követően négy tekintélyes polgár, azzal a javaslattal fordult a Szépítő Bizottmány felé, hogy önkéntes adakozásból kápolnát kívánnak állíttatni a főhercegnő emlékére. A kápolna helyét a főhercegnő kedvenc sétahelyére, a Városerdő keleti oldalára tervezték. A kápolna –melyet Hild József tervezett- alapjait 1842-ben kezdték építeni. A kezdeti lendület után azonban az építkezés lelassult, majd a szabadságharc idején az építkezés teljesen le is állt. 1854-ben folytatódott, miután újabb adományok érkeztek és a városi tanács is megszavazott 9500 forint támogatást. Végül 1856. szeptember 8-án, néhány nappal az esztergomi főszékesegyház avatása után Scitovszky János hercegprímás szentelte fel a kápolnát. A nagymise alatt „a zene-világ királya s hazánk ebbeli büszkesége dr. Liszt Ferencz a szivet és ideget átható ’Vocal” miséjét személyes vezénylete alatt adta." A kápolna körül az évek során kiépült Herminamezőnek nevezett városrész lakóinak kérésére Csernoch János hercegprímás 1919-ben egyházközséget alapított és a kápolna 1936-ig plébániatemplomként működött. 1937-ben ezt a szerepet a Kassai téri templom vette át, mert a Hermina kápolna a híveknek már kicsinek bizonyult.
1855-ben Ivanovics után újabb Priessnitz-hívő (a hidroterápiás gyógymódot előtérbe helyező) telepedett meg a Városligetben:dr Fischhof Vilmos nyitott gyógyintézetet a mai Teleki Blanka Gimnázium és a Vakok Állami Intézete helyén, melyben főleg gazdagok képzelt vagy valódi nyavalyáit gyógyították. A tornácos, svájci stílusban épült, az akkori körülményekhez képest minden kényelemmel felszerelt gyógyintézetben ülőfürdők és izzasztó szobák várták a gyógyulni vágyókat. Akkoriban nem volt olcsó mulatság Fischhof intézetében gyógyulni: egy havi kúráért kifizetett pénzből külföldön 3-4 hónapos kezelést lehetett venni. 1892-ben az ingatlant megvásárolta a magyar állam és helyén felépítette a Vakok Állami Intézetét.
Közben egyre több mutatványos költözött a Ligetbe. Nekik a Városliget rendezése miatt eddigi helyükről (a rondo és környéke) el kellett költözniuk az akkor Tüzijáték térnek nevezett területre, mely a Bethesda kórházzal szemben, a Hermina út mellett terült el. Nevét annak köszönhette, hogy a bécsi származású Troth Stuwer tűzmester itt tartott minden évben látványos tűzijáték bemutatót. Stuwert a pirotechnika művészének, a tűzijáték nagymesterének tartották. A Medárd vásártól (nyár eleje) Szent János fővételi vásár (augusztus 29.) utáni hetekig „tűzszökőkutakkal”, világító tűz oszlopokkal” és egyéb elképesztő tűzijáték látványosságokkal bűvölte el több tízezres nézőközönségét. Ekkor már állt itt óriáskerék és 5-6 körhinta is működött. Itt verte fel sátrát a híres cirkusztulajdonos Baroccaldi és ekkor kezdte meg működését Hincz Gusztáv bábszínháza. Ekkoriban kapott 5 évre működési engedélyt Vasváry Kovács József, akinek a városi közgyűlés ekkor a Városligetben a Hattyú tó és a Tűzijáték tér közötti területen „egy közmulattatásra szánt útvesztő /:labyrinth:/ felállítását” engedélyezi. Később, 1885-ben, az Országos Általános Kiállítás felépítése miatt a csepürágók ismét tovább költözte: a mai Széchenyi Fürdő helyén ütöttek tanyát.
Annak ellenére, hogy a Városligetnek a Szépítő Bizottmány megszűnése után nem volt jó gazdajá Pest város tanácsa, mégis, amikor a pesti Állatkertet előkészítő bizottság helyet keresett a leendő intézménynek, a város két területet is felajánlott. Ebből az egyiket, ahol akkor egy faiskola működött, Pest városa 1865-ben mindössze egy arany évi bérleti díj fejében harminc évre átengedte az Állatkerti Részvénytársulatnak. A területet azonnal bekerítették, és nekiláttak az Állatkert kialakításának. Parkosítottak, fásítottak, virágokat ültettek. Felépítették az állatok téli csarnokát, valamint a madárházat, kialakítottak egy 3200 m2-es mesterséges tavat, melynek közepén, egy kis szigeten vízesés működött. Az Állatkert ünnepélyes megnyitójára 1866. augusztus 5-én került sor. Ekkor 11 épületben 500 állatot láthatott a közönség, melynek egy részét vásárolták, másik részét ajándékba kapta az Állatkert, Ferenc József császár pl. 34 különböző állattal gazdagította az állományt. Még nem voltak elefántok, vízilovak és hiányoztak az oroszlánok és a tigrisek is, viszont az érdeklődök találkozhattak majmokkal, sasokkal, keselyűkkel, ludakkal, barnamedvével –őt Kristófnak hívták és egyebek között Deák Ferenc egyik kedvence volt. Már az első év végén látszott, hogy kizárólag az eladott belépőjegyek árából nem tudják biztosítani a fenntartáshoz szükséges összeget, ezért külföldi példákat követve különféle rendezvényeket szerveztek, mutatványosokat alkalmaztak annak érdekébe, hogy minél többen látogassanak az állatkertbe. Ezek a próbálkozások nem hozták meg a kívánt eredményt, így az 1870-es évek végére az Állatkert már a tönk szélén állt. 1873-ban új igazgató, Serák Károly került az Állatkert élére. Igazgatósága majd 30 évig tartott, amely idő alatt sikerek és kudarcok állandó lüktetése jellemezte az állatkertet. Az állandó pénzzavar miatt a minél nagyobb bevétel érdekében egyre több látványosság került bemutatésra: kötéltáncosok, óriások, törpék, szörnyszülöttek, léghajósok és tűzijátékosok, sziámi ikrek, Miss Cora, a szakállas hölgy. Itt volt, Blondin, a levegő királya, aki valaha kötélen kelt át a Niagara vízesés fölött, aztán miss Spelterini, aki balansz rúd helyett piros napernyőt használt, miközben a kötélen valcert táncolt. Serák idejében épült a fel az állandó cirkusz épülete, melyet eleinte a Wulff, később a Beketow cirkusz bérelt. Az 1896-os Ezredéves Kiállítás ideje több, mint félmillió látogató tekintette meg a közel kétezer állatot. Üröm volt az örömben, hogy tovább csökkent az Állatkert területe, mert itt épült fel a kiállítás hatalmas szórakoztató negyede, az Ős-Budavára mulató, mely jelentős bérleti díjat fizetett az Állatkertnek Ám a századfordulóra tönkrement, így az Állatkert ismét a csőd közelébe került.
1868-ban Zsigmondy Vilmos bányamérnök kezdeményezésére Pest városa artézi kút fúrásába fogott városligeti tó és az Aradi utca közötti területen, a tótól 30 ölnyi távolságra. Az 1878-ban elkészült kút 970 m-es mélységével akkor Európában a legmélyebb fúrások közé tartozott és naponta 1200 m3 73,8 Celsius °-ú vizet szolgáltatott. Ennek a víznek a hasznosításával kezdte meg 1881. július 3-án működését az Artézi Fürdő, melyet egy, a város tulajdonában álló nyaralóépület átépítésével alakítottak ki. Az elkészült fürdőépületben 6 szoba várta a bentlakó vendégeket, a földszinten 20 fürdőszoba volt, a társas fürdőt egyszerre 20-25 fő használhatta, délelőtt a férfiak, délután a nők. Egy szoba ára egy főre naponként 1 forint 50 krajcárba került, a társas fürdőért 30, a kádfürdőért 50 krajcárt kellett fizetni. A vizet nem csak fürdésre, hanem ivókúrára is használták, hiszen összetételénél fogva gyomorhurut, májbajok, krónikus bélhurutok kezelésére is alkalmas volt, de reumatikus panaszok, pl. ízületi merevség kezelésénél is eredményesen alkalmazták.
A fürdő nagyságához képest jelentős forgalmat bonyolított, megnyitásától kezdve nyereséget termelt. Ezért a város vezetősége már 1884-ben hozzáfogott egy végleges fürdő felépítésének előkészítéséhez. A tervezéssel megbízott Czigler Győző az új fürdőt a városligeti híd tengelyébe szerette volna felépíteni, de módosítania kellett a terveket, mert a megálmodott fürdő a már megépült Andrássy út tervezett meghosszabbításának útjában állt. Az új fürdő( a későbbi Széchenyi Fürdő) megépítésére vonatkozó elvi döntés végül 1903-ban született meg.
Miközben Zsigmondy Vilmos az artézi kút fúrásán dolgozott, Kresz Géza orvos 1869. december 2-án 15 társával közösen megalapította a Pesti Korcsolyázó Egyletet. Kreszék a városi tanácstól megszerezték az engedélyt, hogy a Városligeti tó egy részét korcsolyapálya céljaira díjtalanul felhasználhassák. Saját költségükön egy kis fából készült melegedőt építettek, és1870. január 29-én ünnepélyes keretek között megnyitották a városligeti korcsolyapályát, mely alapja lett a mai Műjégpályának. A melegedő 1874-ben leégett, ezért újat kellett építtetni, aminek megtervezésére kiírt pályázatot Lechner Ödön nyerte. A tó Stefánia úti (ma Olof Palme sétány) oldalán felépült új, egyemeletes épületrészhez mindkét oldalon nyitott folyosóval csatlakozott egy-egy kisebb, nyolcszögletű pavilon. Az egyikben büfé, a másikban melegedőhelyiség volt. Az épület tó felé nyitott, fából készült tetőpavilonjában helyezték el a zenekart. 1879-ben már állandó világítás biztosította az esti korcsolyázás lehetőségét. Mivel a tó lassan fagyott be, szóba kerül, hogy a mély tó vizét lecsapolják, vagy feltöltik a medret, esetleg keresnek egy megfelelő sík területet, amelyet fel lehet önteni és ahol az 1-2 cm-es jéghez nem kell komoly fagy. Végül ez utóbbi lett a megoldás, 1887-re készen állt az 10.000 m2-es új pálya és a melegedő a Stefánia (ma Olof Palme sétány) és az Aréna (ma Dózsa György út) között, majdnem a mai Magyar Alkotóművészek Házával szemben. 1893 januárjában a tóparti Lechner-pavilont lebontották és Francsek Imre tervei szerint egy teljesen új csarnokot építettek, mely még az év decemberében megnyílt. Időközben a főváros kitisztíttatta a tavat, rendezte az azt tápláló Rákos patakot, valamint az elvezető csatornákat.
Már megnyílt az Állatkert és működött a Klemens vendéglő, amikor a Magyar Kocsilótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság 1879-ben ügetőversenyt rendezett a Városligeti tó körül. „Az ügetés a városligeti két vendéglő közt kezdődik, s a Rondeau dél felöli oldalát megkerülve, az artézi kút felé megy, ezt jobbra elhagyva Állatkert előtt halad el, s a tavat megkerülve a vendéglőhöz tér vissza, ahol a nyerőpont lesz.” 1880-ban már négy futamot rendeztek, 1881-ben pedig a verseny már két napos volt. Városligetben 1882-ben rendeztek utoljára ügetőversenyt, ezzel lezárult a magyar ügetősport Városligeti Nagykörhöz fűződő kora. A versenyeket ezután a Tattersali pályán rendezték.
Nem csak ügető versenyek voltak azonban a Ligetben. Amikor Pest város Tanácsa 1879-re felmondta az ideiglenes Gubacsi dűlőn lévő lóversenypálya bérletét, évi 4 aranyért 45 évre bérbe adta a Lovaregyletnek az Aréna (ma Dózsa György), a Thököly és Stefánia út és a Verseny utca közötti területet, hogy oda költöztessék át a lóversenypályát.
Ez lett a Városligeti pálya. Ez a pálya 1918-ig adott otthont lóversenyeknek. Az utolsó versenynapot 1918. október 13-án tartották, majd az épületeket lebontották. Később a pálya helyére más sportlétesítmények költöztek, ma a Népstadion és a sportcsarnokok állnak ott. Az új lóversenypályát 1878-ban kezdték építeni, a főtribün Feszty Adolf építész (a festő bátyja) tervei alapján készült el. A pályára akadályokat és vizes árkot is telepítettek. A tribün a tér északnyugati részén állt, háttal a délutáni napnak. A kor ízlésének megfelelően Feszty monumentális hatású, kéttornyos épületet tervezett, a 800 férőhelyes dísztribün tetejét könnyű, de díszes vasszerkezet tartotta, a II. osztályú tribünön 1400 hely várta a vendégeket. Az új pálya megnyitására 1880 októberében került sor. A borongós idő ellenére már délben kocsik és omnibuszok sora szállította a közönséget az új pályára. Sokan gyalog mentek, mert a pálya nem volt messze a város központjától, egy kis séta pedig senkinek nem ártott. A Városligetet a Lóversenypályával a Stefánia, a városligeti korzó kötötte össze, ez utóbbi még ma is a Városliget legszebb sétaútja.” Széles nagy ut ez, nemcsak kihasítva a fák közt, hanem valósággal épitve, tört sziklából, aztán apróra tört kövekkel makadámozva, s lenyomtatva kavicsos poronddal. Két szélén emeltebb járda a sétálóknak. Szegélyébe fákat ültettek, a mik ha megnőnek, az ut nem hagy semmi kívánni valót. Benyilik a sugárutnál, érinti a köröndöt, aztán végig vonul a liget sűrűjében a lóversenytérhez. Elegáns fogatok dübörögnek rajta s a sétálók tarka csoportja lepi el széleit. A körönd egyed-uralmának vége. Az uj ut magával viszi az elegáns világot. A liget egy eleven vonástj kapott a párisiak hires boulognei erdőjéből.” (Vasárnapi Újság, 1882. augusztus 27.,
A Stefánia kocsikorzó
A Stefánia a társasági élet fontos színtere volt, míg az elit végigkocsikázott a korzón, a szegényebb emberek saját kocsi híján az út két oldalán elhelyezett Buchwald székeken üldögéltek és inkább nézelődtek, bámészkodtak, számukra a korzó inkább színház volt. 1896-ig komoly hiányossága volt a Stefániának, hogy nem volt a közelében semmilyen vendéglő, vagy kávézó. Az Ezredéves Kiállítás után a valaha Király Pavilonnak épített Royal Gerbeaud Pavilon lett évtizedekig a korzó közönségének elegáns találkozóhelye.
