Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Köszöntjük a Városliget weboldalán

Bedőltek a Feszl-pavilonok

Zászlóshajónak, ékkőnek, a Városliget megújítása szimbólumának is nevezték az elragadtatott tudósítások az Állatkerti körúti pavilonokat 2017 tavaszán. Jelenleg mindhárom zárva van, a bérlő csak veszteségesen tudta üzemeltetni őket.

Csúfosan megbukott a Városliget dzsentrifikálására tett első kísérlet. A kormánypárti média által rendszeresen igénytelen prolinak titulált átlag ligeti látogatót nem sikerült lecserélni euróval kitömött turistára, a közeli játszóterek hazai közönsége pedig nagy ívben kerülte a majdnem 400 millióból felhúzott 3 pavilont. A bérlőnek ráfizetéses volt az üzemeltetés, szerződést bontott a Városliget zrt-vel, új üzemeltetői pályázatot kell kiírni.


A békebeli Városliget arculatán előszeretettel nosztalgiázó közhangulatot akarta a maga oldalára állítani a fővárosiak permanens ellenérzésével küszködő Liget-projekt vezetése 2016-ban, amikor úgy döntöttek, egy 1860-as évekből származó ligeti kávémérés rég elfeledett pavilonját támasztják fel mindjárt három példányban az Állatkerti körúton. Kezdetben bizonyára jó ötletnek tűnt a pesti Vigadó halhatatlan tervezőjének, Feszl Frigyesnek a nevével eladni a mai kor igényeinek semmilyen szempontból nem megfelelő építményeket. Pedig ha az ötletgazdák  ismerték volna a pavilonok történetét, talán letesznek a meglehetősen drága építkezésről. Az eredetileg a Széchenyi-szigeten álló apró pavilon ugyanis már az 1880-as évekre kicsinek bizonyult, toldaléképülettel kellett bővíteni. (pedig hol volt még akkor 2,5 millió turista és 4 millió hazai ligetlátogató??).

A végül 2017 tavaszán megnyitott,  egyenként 80 nm-es építmények kivitelezési költsége 313 millió forint volt, ez azonban még nem a végösszeg, menet közben ugyanis a már kijelölt bérlő igényesebb belsőépítészeti kialakítást "rendelt", így a pavilonok további 60 millió forinttal drágultak. Az már a működés első hónapjaiban kiderült, hogy raktározásra nincs hely az épületekben, így a hátsó traktuson ízléstelen fémráccsal kialakított rekesz- és göngyölegraktár fogadta a látogatókat.

Az ötlet kiagyalói azonban nem csak az építmények alkalmatlanságára, a Ligetbe látogatók valós igényeire is fittyet hánytak, amikor a pavilonok kínálatát meghatározták. Egy méregdrága, máshol készült, nagyipari minőségű süteményeket, valamint szeszes italokat áruló egység mellett egy 35 000 Ft-os selyemsálakkal sokkoló ún. ajándékbolt, és egy meghatározhatatlan funkciójú (egyedileg dizájnolt strandkellékeket, képeslapokat, hűtőmágneseket kínáló) üzlet kapott helyet a cirkusszal és az Állatkerttel szemközti területen.

2017 őszére feladta az exkluzív kínálatot a Feszl-pavilon bérlője

 

A korábban a területen állt elárusító bódék eldózerolásának csak egyik indoka volt a nem túl esztétikus megjelenésük, a másik érv az árukínálat nem megfelelő minőségéről szólt. Éppen ezért a régi üzletek bérlőinek esélyük sem volt a Városliget zrt üzemeltetői pályázatán nyerni. Ennek fényében különösen meglepő, hogy az exkluzív ajándéktárgyakat az új bérlő is hamar lecserélte műanyag vizipisztolyra, Nagy-Magyarország hűtőmágnesre és amerikai lufira. A vendéglátó funkciójú pavilon gyér forgalom mellett még tartotta magát valahogy, a harmadik építménnyel viszont már végképp nem tudott mit kezdeni a bérlő. Előbb fagylaltospultot és rekeszeket tároltak benne, később kürtőskaláccsal próbálkoztak, de a várt bevétel elmaradt, így a rövid karriert befutó Feszl-pavilonok nyár végén bezártak.

Lufi, hűtőmágnes, műanyag vizipisztoly-a kínálat ugyanaz mint régen

 

A Városliget zrt vezérigazgatója egy reggeli rádióinterjúban azt mondta, pályázaton keresnek új üzemeltetőt, előreláthatólag márciusban ismét kinyitnak a pavilonok, amelyek Gyorgyevics szavai szerint "izgalmas kínálattal" várják majd a Ligetbe látogatókat.

A Feszl-pavilonok sorsa jó példázata a Liget-projekt abszurditásának. A beruházó sem a Ligetet használók szokásaival, sem a környéket jellemző fizetőképes kereslettel nincs tisztában. Egyelőre nem igazolódtak az egyik ligeti luxusétterem tulajdonosának elvárásai sem. Ő néhány éve úgy nyilatkozott: aki csak egy perecért vagy sörért jön a Ligetbe, majd lemorzsolódik. Egyelőre a trend fordítottnak látszik: aki nem a valós igényekre reflektáló üzletet képzel el a parkba, az előbb-utóbb biztos csődbe megy.

Városliget intézményei