Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Köszöntjük a Városliget weboldalán

Valami készül a Dürer kert helyén

Az óév utolsó előtti napján, december 30-án nyilvánították nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé az Ajtósi Dürer sori telken készülő beruházást.

Azt azonban nem tudni, mikor kell költözködnie a népszerű klubnak, ahogy azt sem, mi épül az egykori zárda, majd pártfőiskola, később az ELTE épületkomplexuma helyére.

A telken a Sacré Coeur női szerzetesrendi kongregáció építtetett zárdát 1884-ben, majd az épületet a hatalmas parkosított telken iskolával bővítették.

A Szent Szív zárda

 

1950-től  a párt Politikai Főiskolája működött a telken, amit könyvtárral és uszodával bővítettek az 1970-es években. A rendszerváltás után az ELTE kapta meg a komplexumot, 2007 óta magántulajdonban van. 2008 óta itt működik a népszerű Dürer kert közösségi klub és rendezvényhelyszín.  2017-ben felmerült, hogy a Fővárosi Nagycirkusz ide tervezi új, grandiózus aranygömb épületét, de ez a terv lekerült a napirendről. A komplexum 2018-ban Garancsi Istvánhoz és köréhez került.

A napokban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a Dürer kert területén tervezett beruházást. A tavalyi év utolsó előtti napján, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szövegéből nem derül ki, melyik területről van szó, de egy helyrajzi szám keresővel könnyen beazonosítottuk. Hogy mi épül majd a területen, az a közlönyből nem derül ki, és eddig a sajtóban sem látott napvilágot semmilyen információ a tervezett beruházásról. (Néhány évvel ezelőtt egy luxusszállodáról szóltak a híradások). Mindenesetre az előírások, a már a Liget projektnél is jól bevált recept szerintiek: az OTÉK előírásait nem kell alkalmazni, az építménymagasság megengedett legnagyobb mértéke 35 méter, az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe.

A helyrajzi szám alapján beazonosított telek

nyitókép: recorderblog

Városliget intézményei