Cikkek

Nagy a gond az Állatkert biodómjával

20 mrd forint hiányzik még az állatkerti Pannon Park projekt befejezéséhez, de nem csak ez a probléma a beruházással. A Népszava értesülései szerint csak az áramfogyasztása annyi lesz, mint egy kisebb budapesti kerületé.

Az Állatkert saját beruházásában készülő Pannon Park projektre eddig 43 mrd forintot költött a kormány. Október közepén, már az önkormányzati választások után röppentek fel a hírek, hogy a befejezéshez még mintegy 20 mrd forintra van szüksége az Állatkertnek.

Eddig a kormány nagyvonalúan finanszírozta a beruházást, most viszont úgy tűnik, ki akarnak hátrálni belőle. Az Állatkert fővárosi intézmény, ezért a hiányzó pénz előteremtése a fővárosra maradna. Ez viszont szinte lehetetlen, hiszen a 20 mrd forint a teljes főváros éves költségvetésének majdnem 7%-a.

A Népszava írása szerint ugyanakkor nem csak ez a gond a készülő beruházással. A működtetés ugyanis erősen ráfizetéses lesz, amit szintén a fővárosnak kéne évről-évre kigazdálkodni. Azt írják, csak az éves áramfogyasztása annyi, mint egy kisebb budapesti kerületé, sőt a jelenlegi hálózat nem is bírna ekkora többletterhelést, ezért azt is fejleszteni kéne.

A főváros a héten írta ki az Állatkert gazdasági igazgatói állására a pályázatot. A Népszava szerint ragaszkodnak hozzá, hogy külső szakemberrel töltsék be a posztot, akinek az egész projekt pénzügyi átvilágítása is a feladata lesz.

Forrás: Népszava alapján