Loading
  • 1.jpg
  • 2.jpg
  • 3.jpg
  • 4.jpg
  • 5.jpg
  • 6.jpg
  • 7.jpg
  • 8.jpg

Városliget lexikon - minden, amit a Városligetről tudni érdemes

Ez a kislexikon 94 címszót tartalmaz.
0-9 Mind A B C D E F G H I J K L M N O P Á Ö Ő
Címszó Jelentés
DALOS SZÍNHÁZ

1899 márciusában az Olympia Varietészínház épületében Zöldi Márton vezetésével nyílt meg. Repertoáron voltak többek között Offenbach és Suppé operettjei, valamint villámtréfákból, kuplékból és artistaszámokból szerkesztett varietéműsorok. 1903-ban az épületet eladták, majd 1904-ben Kis Színkör néven új színház kezdte meg itt működését.

DRÓTHÍD

Az első vas tartószerkezetű híd Pesten, hozzávetőlegesen a mai Washington szobor közelében állt. A Városligeti tó áthidalására 1826-ban Anton Frigyes bécsi szitásmester készítette. A 22 m hosszú 1,8 m széles híd 3 hónap alatt épült fel, és a kisebb szigetet kötötte össze a szárazfölddel. Függesztőműves szerkezetű híd volt, fapadlós pályája kétoldalt két-két kábelre volt felfüggesztve, innen kapta nevét. Mivel életveszélyessé vált – vasszerkezete elrozsdásodott - 1875-ben le kellett bontani.

DÍSZSZEMLE

Magyarországon a második világháború után évi rendszerességgel tartottak katonai parádékat. Az elsőre 1948-ban, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulója alkalmából megrendezett Honvéd hét keretében került sor az Andrássy úton és a Hősök terén. Később a Dózsa György út és a Felvonulási tér adott otthont a parádéknak április 4-én (a Magyar Népköztársaság állami ünnepe volt, a hivatalos verzió szerint ezen a napon hagyta el az utolsó harcoló német katona az ország területét a II. Világháborúban). 1965-től egy miniszteri határozat értelmében – elsősorban financiális nehézségek miatt– már csak ötévente voltak díszszemlék. Az utolsó díszszemlére 1985. április 4-én került sor.

0-9 Mind A B C D E F G H I J K L M N O P Á Ö Ő
Glossary 2.8 uses technologies including PHP and SQL

Városliget intézményei