Széchenyi Gyógyfürdő

Készült: 2012. december 31. hétfő, 10:19

A Zsigmondy Vilmos által fúrt artézi kút vizét hasznosító Artézi Fürdő annyira sikeres vállalkozása volt a Fővárosnak, hogy megnyitása után néhány évvel már felmerült a bővítés gondolata. Az új fürdő tervezésével Cziegler Győző műegyetemi tanárt bízták meg, aki munkája során már figyelembe vette azokat a szempontokat, melyek még ma is a fürdőtervezés alapjául szolgálnak. Az eredeti tervek szerint az új fürdő az Andrássy út meghosszabbításának tengelyében épült volna fel, de főleg Hein János javaslatára végül változtattak a terveken és „eltolták” mai helyére. Cziegler halála után munkatársai, Dvorzsák Ede és Gerster Kálmán irányították az építkezést, mely végül 1909-ben kezdődött meg. Ekkorra már kész volt a székesfőváros fürdőépítési programja, melynek első helyén az új Artézi gyógyfürdő felépítése szerepelt. Már a befejezéshez közeledett az építkezés, amikor 1913-ban a székesfővárosi közgyűlés úgy határozott, hogy a fürdő mellé gyógyszállót is építtet. Elfogadták a kiviteli terveket és költségvetést is, a szálloda megépítése azonban az első világháború, majd az azt követő gazdasági válság miatt  lekerült a napirendről.
A Széchenyi Fürdő ünnepélyes átadására 1913. június 16-án került sor. A minden szempontból korszerű intézményben 51 magánfürdő, közel 200 fő egyszerre történő fogadására alkalmas férfi és női gőzfürdő valamint 170 fős férfi és női népfürdő kapott helyet. A magánfürdők közül 15 szalonjellegű 36 pedig egyszerűbb kivitelű volt, de mindegyikben elhelyeztek tükrös asztalt és kényelmes heverőt. A gőzfürdőben egyaránt megtalálhatók voltak volt az előmedencék, az izzasztók, majd a folyamatos lehűlést biztosító langyos medencék és a szárító szobák. De helyet kaptak a gyógyfürdőben gyógymasszázsra, villanyozásra és gyógytornára alkalmas helyiségek is.  
A fürdőépület nem csak korszerű, hanem igényes kivitelű is volt, kupolacsarnokának boltozatát üvegmozaik díszítette, melyet Róth Miksa, a kor leghíresebb üvegművésze készített, a szobordíszeket Maróti Géza, Róna József, Telcs Ede, Vastagh György, Bezerédy Gyula, Istók János és Markup Gyula alkották. A szobrok egy része még ma is látható.
Az új gyógyfürdő látogatottsága eleinte az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult, ám a világháború itt is éreztette hatását: gazdálkodása a háború első éveiben már veszteséges volt. 1917-18-ban mint annyi más középület, így a Széchenyi Fürdő kupolájának vörösréz borítását és villámhárítóját lebontották, elszállították és hadianyagként hasznosították.
A háború után a jövedelmezőség tovább romlott, aminek a háború utáni dekonjunktúrán kívül még két oka volt: egyrészt a meg nem épült gyógyszálló hiánya, másrészt, hogy nem volt strandja, ami főleg a nyári melegben lett volna fontos. Ezért a gazdasági összeomlás nehézségeinek elmúltával és a háborús feszültség enyhülésével a főváros a fürdő bővítését kezdte fontolgatni. Mivel az 1910-es évekre a szabadtéri strandolás rendkívül népszerű lett, a főváros vezetése úgy döntött, hogy a két legelőkelőbb gyógyfürdőt, a Gellértet és a Széchenyit strandfürdőkkel egészítik ki. Az indoklás szerint „a legutóbbi 15 évben a szabadban való fürdés, az un. strandolás nagymértékben elterjedt, ami közegészségügyi szempontból igen örvendetes jelenség. A strandfürdők legnagyobb részt a Duna jobb partján létesültek, s ugyancsak a budai oldalon vannak a régebbi nagyobb uszodák.” Majd így folytatta: „ A hidegvízű dunai uszoda az egészségesebb és edzettebb szervezetűek számára való, holott a közönségnek voltaképpen a nyáron nélkülözött napos fürdőzés pótlására van szüksége. Tehát a strand-fürdőknek van nagyobb jelentőségük és ebben az irányban kell keresni a helyes megoldást.” (Fővárosi Közlöny, 1922. 33. évf. 24. szám

A bővítés tervezése során felmerült annak lehetősége is, hogy olyan úszómedencével bővüljön a gyógyfürdő, mely akár nemzetközi versenyek rendezése is alkalmas. A Magyar Úszószövetség még hordozható tribünök felállítását is tervezte, sőt a városi tanács az úszómedence mellé sekély strandmedencét is álmodott, hogy a közönség a leendő versenyek alkalmával se maradjon fürdési lehetőség nélkül. A végleges megoldás kidolgozásakor azonban versenyuszoda kialakítása már nem szerepelt a tervekben, ezt a problémát a Császárfürdő bővítésével oldották meg.  A megvalósítási pályázatot nyári uszoda megépítésére és a gyógyfürdőben lévő népfürdők bővítésére együtt írták ki.
A pályázatra 35 terv érkezett, melyek közül Francsek Imre építész terve bizonyult a legjobbnak. A Széchenyi gyógyfürdő bővítése rekordgyorsasággal készült el, ünnepélyes átadására 1927. augusztus 19-én került sor. „ Ez a munka volt a háború utáni sivár időszaknak első hajnalhasadása, az első komolyabb nagy középület Budapesten, hol szabadban csaponghatott a fantázia és számos iparosnak és munkáskéznek adott munkaalkalmat és talán előörse lesz szé-kesfővárosunk jóvoltából emelendő további alkotásoknak, melyeknek mind az a hivatásuk, Budapestet igazi metropolissá tegyék.” (Francsek Imre, Magyar Építőművészet 1928)
Az Állatkerti út felöli oldalon felépült egy új főépület, új pénztárakkal, büfével, sörözővel és cukrászdával, egy nyitott terasz, férfi és női fodrászat, zárt férfi és női napozó, az alagsorban kaptak helyet az új öltözőszekrények és kabinok. Elkészült egy 50 x 18 m-es 1,2-1,8 m mély úszómedence, két végén egy-egy félkör alakú strandmedencével, valamint kiépült egy 2800 m2 –es homokos strandrész is. A népfürdő is kibővült és megszépült: elkészültek az új előfürdők, zuhanyozók, megépült a gőzkamra, a meleg és a langyos medence és a 310 szekrényes öltözőterem. A hatalmas épületszárny közreműködő művészei között találjuk többek között Beck Ö. Fülöpöt, Pátzay Pált, dr Medgyessy Ferencet és Margó Edét.
Közben kiderült, hogy a régi forrás a megnövekedett igényeknek már nem biztosít elég vizet, ezért a főváros vezetése 300.000 pengőt szavazott meg egy új kút fúrásához szükséges költségek fedezésére. Pápai-Vajna főgeológus irányításával 1936-ban kezdődtek meg a munkák. Az új kút 1938-ban készült el és az 1240 méter mélyből feltörő napi kb. 5 millió liter 77 fokos víz bőven meghaladta a fürdő vízszükségletét.  
Az új kút vízhozama olyan bőséges volt, hogy nem csak a fürdő igényeit volt képes kielégíteni. Ezért a Főváros Közgyűlése elfogadta Szendy Károly polgármester javaslatát és  szökőkút valamint ivócsarnok létesítését rendelte el (Szent István ivócsarnok). A II. világháború során, az 1944-es két szőnyegbombázás következtében a fürdő 20%-a szenvedett jelentősebb károkat. Szerencsére a gyógyfürdőt ellátó kút nem sérült meg, így a romok eltakarítása után a kádfürdő részleg már márciusban fogadta a szovjet katonákat. Májusban megkezdte működést a strand, majd a férfi termálfürdőt és a férfi és női népfürdőt is sikerült üzemképes állapotba hozni. 1960-ra téliesítettek a strandfürdőt. 1964-re elkészült az ideiglenes szauna is. Azért volt ideiglenes, mert nyár elején szétszerelték és tél elején újra összerakták. Az új, korszerű, zuhanyzós, immár állandó jelleggel működő szaunát 1985-ben állítottak üzembe. A Budapest közegészségügyi helyzetében bekövetkezett kedvező változások miatt egyre csökkent az igény a népfürdő iránt, így azt fokozatosan megszüntették, és helyén új korszerű családi gyógyfürdőt, majd később komplex fizikoterápiás nappali kórházat alakítottak ki.
Mára teljesen megújult mind a Francsek-szárny, mind pedig Czigler-szárny: a homlokzati falak visszakapták eredeti, sárga színüket, pótolták a hiányzó műkőelemeket, és restaurálták az előlépcsőket, valamint a teraszokat. A medencéket szűrő-forgató berendezésekkel látták el, kivéve a gyógyászati célúakat, mert itt a víz forgatása rontaná vagy meggátolhatná a víz gyógyhatását. Az átalakítás során az egyik külső medencét élménymedencévé alakították át.
Ma a Széchenyi Gyógyfürdő három részből áll: gyógyfürdő, uszoda és nappali kórház .A gyógyulni és pihenni vágyókat medencefürdő, termál kádfürdő, víz alatti vízsugármasszázs, súlyfürdő- kezelés, szénsavas fürdő, iszappakolás, masszázs, víz alatti gyógytorna, ivókúra, gőzkamra, hőlégkamra, szauna -kezelés, komplex fizikoterápiás nappali kórházi kezelés, elektroterápia és strandfürdő várja.