Virtuális kirándulás az Ezredéves Kiállításon
- Készült: 2012. december 30. vasárnap, 15:24
A millennium közeledtével a nemzeti felbuzdulás az ünnepet világra szóló eseménnyé kívánta tenni. Ezért az a döntés született, hogy országos kiállítás keretében mutassák be a dicső múltat és jelent. A főváros a kiállítás céljaira átengedte a Városligetnek a Stefánia út jobb és bal ol-dalán fekvő részét. Ennek fejében azonban feltételül szabta az Állatkert ingyenes látogatható-ságát, és azt, hogy a kiállítás után az épületeket le kell bontani, és vissza kell állítani a Város-liget pihenőpark funkcióját. A kiállítás építészeti tervezésre pályázatot írtak ki, melyre 34 pá-lyamű érkezett. Előírás volt, hogy az épületeknek ideiglenesnek kellett lenniük, így azokhoz bármilyen anyagot fel lehetett használni, egyetlen szigorú követelmény volt csak, a tűzbizton-ság.
Elrendelték a tó kitisztítását, a meder lebetonozását (az így hajózhatóvá tett tavon a kiállítás ideje alatt motoros bárkák közlekedtek), a Rákos patak vizének tóba vezetését, a Nádor-szigetet a szárazföldtől elválasztó csatorna feltöltését, a kiállítást átszelő és az Iparcsarnoknál elágazó körút kiépítését. Ezen az úton (a mai Városliget körút) a kiállítás ideje alatt keskeny nyomtávú villamosvasút üzemelt. A sétautakat gázlámpák világították meg, a kiállítás belső területén a csarnokokban és pavilonokban azonban már villanyvilágítás volt.
A területet végül a következőképpen osztották fel. Az első főbejáraton belépve az állandó híd bal oldalán, a tó körül a hadügyi csoport, a nagy körút bal oldalán a néprajzi és háziipari cso-port volt. Ezután következett Bosznia Hercegovina kiállítása, majd a mezőgazdasági csoport, az Iparcsarnok az ipari csoporttal, végül a gépipari, bányászati és közlekedésügyi csoport. A kiállítási területnek a Stefánia (ma Olof Palme sétány) úthoz közel eső határa mentén az első főbejárat felé haladva a közművelődési és egészségügyi csoportot, a horvátok épületeit, az adminisztráció épületeit és végül a hajózási csoport épülettömbjét helyezték el. Ez a gyűrű fogta körül a Széchenyi Szigetet, ahol a történelmi főcsoport (Vajdahunyad Vára) épületei kaptak helyet. Hogy a szigetet is be lehessen kapcsolni a kiállításba, fel kellett építeni a tavon átívelő hidat ( Zielinszky híd). A jövőt mintakórház, Budapest városfejlesztési makettje, légha-jó, és villanyvilágítás reprezentálta. A kiállításra érkezők az Ősbudavára nevű szórakozó ne-gyedben múlathatták az időt.
A kivágott fák helyett jelentős újraültetést és telepítést is végeztek, az egyes pavilonok kör-nyékét virágokkal, bokrokkal díszítették. A kiállítás nemzeti jellegét tovább erősítette, hogy a csemetéket csak magyarországi faiskolákból szállították. Megújították az Iparcsarnok előtti korzót, a régi zenepavilont és szökőkutat eltávolították, és új színes Világító Szökőkutat építet-tek. A kiállítást – melyet a politikai erők a magyar történelemben ritkaságszámba menő kon-szenzussal támogattak - Ferenc József nyitotta meg ünnepélyes keretek között 1896. május 2-án. Ekkor készült az első magyar filmhíradó. A közbiztonságot rendőrök, katonák százai biz-tosították. A királyi család tagjai többször is meglátogatták a kiállítást.
A kiállítás november 3-án zárta kapuit, melyet a végelszámolás szerint 5 millió 800 ezren te-kintettek meg. A látogatási csúcs június 7-én volt, ekkor 80 ezer ember látogatott ki a Ligetbe, de május 24-én, október 11-én és 25-én is túllépte a 70 ezer főt a látogatók száma. A kiállítás bevétele meghaladta az 5 millió forintot, ugyanakkor kiadásai is nagyjából elérték ezt az ösz-szeget. Összességében mégis nyereséges volt, ami 1 550 ezer forintos állami támogatásnak volt köszönhető.
A kiállításon ezer év történelmi-kulturális anyaga keveredett a korszak imponáló eredménye-ivel. A magyar termékek, szellemi javak, ipari és gazdasági eredmények, a magyarországi néprajzi-kulturális sokszínűség páratlan seregszemléjeként nemcsak a magyarok önbecsülés-ének tett jót, de növelte az ország külföldi elismertségét is. Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter e szavakkal zárta be a kiállítást: „ … egy olyan bájos kedves képtől, egy olyan tün-dérkerttől kell búcsút vennünk, mely fél éven át nem csak a főváros, de az egész ország büsz-keségének forrása volt…”
